“A régi Keleten bambuszból és papírból készített lámpásokat használtak, melyekben gyertya égett. Egy vak embernek, aki a barátjánál járt látogatóban egyik este fölajánlottak egy lámpást, hogy hazaútra vigye magával.
-Nincs szükségem lámpásra – mondta a vak. – Nekem mindegy sötét van-e vagy világos.
-Tudom, hogy az út megtalálásához nincs rá szükséged – válaszolta a barátja – , de ha nincs nálad, beléd ütközhet valaki. Vidd hát magaddal! A vak elindult a lámpással, és alig ment pár lépést, mikor valaki egyenesen belészaladt.
-Miért nem vigyázol – kiálltotta oda az idegennek -, nem látod ezt a lámpást?
-Kialudt a gyertyád, testvér! – felelte az ismeretlen.”
Állj meg Testvérem, az Úr közeleg feléd! Állj meg, Testvérem, olvasd el mégegyszer a példázatot!…
Ádventi koszorúd fényében úgy érzed Rólad nem szól ez a történet? Ádventi gyergyád fénye úgy beragyog, hogy az áhítat címére nemmel tudsz válaszolni?
Másodszor elolvasva a történetet – ádventi énekek között – mégsem szól hozzád?
Szeretnélek tovább kérdezni.
Látod-e a képen a betlehemi Gyermekben a Te személyes Megváltódat? Tudnád Őt életed első helyére tenni? Nem? Nem! Hát mégsem világít a gyertyád, Testvér? Gyere az Isten házába, ahol a Mindenható meggyújtja a gyertyádat!
Jaj, ha valakivel összeütközöl!
Látod-e a képen a betlehemi Gyermekben a Te személyes Megváltódat? Tudod Őt életed első helyére tenni? Igen? Igen! Akkor szólj szeretettel a Testvérednek: Kialudt a gyertyád, Testvér! Vigyázz, halálra zúzhatod magad, féltelek! Gyere az Isten házába, ahol a Mindenható meggyújtja a gyertyádat!
Börönte Márta
Adventi kérdés
Azt mondtam egy angyalnak,
aki az év kapujánál fogadott:
adj nekem agy lámpást,
hogy biztos léptekkel
mehessek szembe a bizonytalansággal.
Ő így válaszolt:
-Indulj csak a sötétbe,
és tedd a kezed Isten kezébe.
ez jobb, mint egy lámpás,
és biztosabb, mint egy ismert út.
Ismeretlen szerzőtől
“Adventus Domini” – Az Úr eljövetele
|
A latin eredetű szó (adventus) megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. Bod Péter írja a XVIII. század közepén, hogy: “Így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a Karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek, a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe bészáll, és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó ítéletre.”
Advent tehát, az András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes “szent idő” a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Advent első vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésőbb december 3-án lehet.
A régi időkben éjfélkor harangszó hirdette advent, valamint az egyházi év kezdetét. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza, ebben az időben az emberek szigorú böjtöt tartottak.
Napfelkelte előtt hajnali miséket tartottak, amelyeket “angyali misének”, “aranyos misének” is neveztek. 1611-ben a nagyszombati zsinat advent első vasárnapjától vízkeresztig megtiltotta az esküvőket, zajos mulatságokat. Egyes elméletek szerint Advent négy hete a Krisztus eljövetele előtti négyezer éves sötétséget szimbolizálja.
|
Az adventi koszorú története
Az első karácsony, amikor a koszorú az áhítatos várakozás részévé vált, 1860-ban volt, amikor a berlini árvaházban Johann Heinrich Wichern evangélikus lelkipásztor az ünnep előtt gyertyákkal díszített kör alakú, abroncsos csilláron jelezte a még karácsonyig hátra lévő idő múlását. Talán az árvaházi gyerekek másoknál még türelmetlenebbül várhatták a karácsony érkezését. Még előbb, a románkori templomokban is voltak körcsillárok, de a múló idő jelzése meggyújtott gyertyákkal, ez a gondolat volt maga az újdonság. A fenyőkoszorút kezdték használni erre a célra világszerte.
A népszokás szerint koszorút kötöttek a nyári napforduló napján is, amikor legrövidebb az éjszaka, vagyis június 24-én Keresztelő Szent János, vagy a hagyományos hazai megnevezés szerint Szent Iván napján: virágokból, aratás befejeztével kalászos szalmából, szüret végeztével szőlőből. E nagy múltú szokások mellé a múlt század második felében került az adventi koszorú hagyománya.
Az adventi koszorút az észak-német területeken, főleg protestáns környezetben készítették századunk elején. Majd Ausztriában is népszerűvé vált, a katolikus lakosság körében is. Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokásossá, templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni.
Különös izgalma az adventi vasárnapoknak: először egy, majd két, három, végül négy gyertya gyulladhat meg rajta…
A rajta lévő gyertyák a karácsony előtti vasárnapok liturgikus színeiben jelennek meg a hagyománytisztelőknél.
Adventi naptár
Már hetekkel karácsony előtt mindenfelé vásárolhatunk. A préselt ajtócskák mögött kis csokoládémeglepetések várnak a kíváncsi “édesszájúakra”. Más adventi naptárak fából készült kis dobozokból állnak, vagy hosszú ajándékcsomagokból. De mindig 24 ajtócska, 24 zacskó vagy csomagocska van a naptárban, hogy december minden napjára jusson egy ajándék szentestéig.
Ezt a szép szokást egy édesanya találta ki. Rosszul esett neki, hogy kisfia minden este azzal a kérdéssel nyaggatta: “Hányat kell még aludnunk, hogy megjöjjön a Jézuska?” Egy nap fogott egy kartont, huszonnégy mezőre osztotta, mindegyikre rátűzött egy bonbont. Kisfia mindennap lecsippenthetett egyet. A kisfiúból idővel felnőtt lett.
Eszébe jutott egyszer az édesanyja naptára. Úgy gondolta, hogy más gyerekeknek is örömet szerezhetne vele, és ezért elhatározta, hogy adventi naptárakat készít és árusít. Nagy sikere lett. Nemsokára gyárak sora foglalkozott adventi naptárak készítésével. Gerhard Lang, az adventi naptárak atyja 1974-ben hunyt el Münchenben, igen idős korában.
“Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert.”
/ János 1:9. /
Túrmezei Erzsébet: Adventi ház
Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyermekszemek.
Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.
Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.
Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe’, hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.
De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra mindenegy napon
Krisztusra váró lélekablakom?
Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.
Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
Minden este nyíljék egy ablakod!