SULIKÓSTOLÓ

Tájékoztató a 2024/2025. tanév beiskolázásával kapcsolatosan

Áldás, békesség!

Kedves Szülők! Kedves leendő Elsősök!

Tisztában vagyunk azzal, hogy az iskolaválasztás mennyire komoly és jelentőségteljes döntést igényel mind a gyermekük, mind pedig a család életében. Felelősségteljesen és körültekintően kívánják a legmegfelelőbb iskolát választani gyermeküknek az ismert információk alapján. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani Önöknek tájékoztatónkkal.

Mit érdemes tudni a beiratkozásról általában?

A hatályos jogszabályok alapján a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik.

Az Oktatási Hivatal a szülő kérelmére engedélyezheti, hogy egy tanköteles korba lépő gyermek még egy nevelési évig óvodai nevelésben részesüljön. Ugyanígy az Oktatási Hivatal engedélye szükséges ahhoz, hogy egy gyermek 6 éves kora betöltése előtt kezdhesse meg tanulmányait. A szülő a Hivatal döntésének véglegessé válása után nem változtathatja meg szándékát. Az iskolakezdés halasztását legfeljebb egy alkalommal lehet kérni.

A 30/2023 (VIII. 22.) BM rendelet 4. bekezdés 7. § -a az általános iskolai beiratkozásáról rendelkezik, ahol az Nkt. 50. § (7) bekezdése alapján az iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2024. április 18-19-án kell beíratni.

 Tanítóink a leendő első osztályokban:

  • Bolvári-Szabó Kitti  – 1 b osztály, emelt angol
  • Kontra Beáta – 1.a osztály kéttannyelvű angol
  • Kurys-Tátrai Éva – 1.c osztály emelt angol és informatika

Az Európa Rádióval készített interjú elérhető IDE kattintva.

Információk és egyéb fontos időpontok:

Online ütemezés

Programok megnevezése Kiegészítés Időpont Linkek
Tájékoztató Hasznos információk összegzése időpontok megjelölésével. 2023. 10. 13. jelen weboldal
Látogatás iskolánkban I. Sulikóstoló látogatás iskolánkban 2023. 11. 16. 16:00 óra Regisztráció ITT
Iskola bemutatása Legyél Te is jókais! kiadvány megjelenése a honlapon, facebook oldalon. 2024. 02. 15. Megnyitás
Látogatás iskolánkban II.  Sulikóstoló második látogatás iskolánkban  2024. 02. 29. 16:00 óra  Regisztráció ITT
ISKOLAI JELENTKEZÉSI LAP

és

SZÜLŐI KÉRDŐÍV

(Telefonos megjelenítésnél, vízszintes tájolás szükséges.)

A digitális jelentkezési lap kitöltése és  benyújtása nem egyenértékű a beiratkozással.

A digitális szülői kérdőív kitöltésével megerősíti a szülő a szándékát, hogy gyermekét a Miskolci Jókai Iskolába szeretné beíratni.

Március 10-ig lehet kitölteni a 

 – jelentkezési lapot,

 –szülői kérdőívet .

A lelkészi ajánlást a szülői elbeszélgetésre kell elhozni bontatlan borítékban.

 

 

 

 2024. február 01-től  elérhető.
Szülői elbeszélgetés Találkozás a szülőkkel és gyermekükkel. 2024. 03. 18. (hétfő)

2024. 03. 19. (kedd)

2024. 03. 20. (szerda)

2024. 03. 21. (csütörtök)

 Regisztráció ITT.

Még vannak szabad időpontok, csak ki kell választani a regisztrációs felületen, hogy a “Leendő elsősöknek” szóló foglalási lapon szeretnének időpontot foglalni.

Kiértesítés a felvételről A felvételről vagy az elutasításról szóló igazgatói határozatot a jelentkezési lapon feltüntetett email címre küldi meg az iskola. 2024. 04. 07-ig
Elsősök beiratkozása 2024. 04. 18.

2024. 04. 19.

Szükséges dokumentumok listája

– a gyermek lakcímkártyája
– a gyermek születési anyakönyvi kivonata
– a gyermek oktatási azonosítóját (óvodából szerezhető be).

 

A felmerülő kérdések és a további információk tekintetében kövessék honlapunkat vagy forduljanak hozzánk bizalommal a jokaisuli@jokai-miskolc.edu.hu email címen vagy a +36 (46) 509-683 telefonszámon!

Legyél Te is jókais!

Tisztelettel:

Gólya Zoltán
főigazgató