ORSZÁGOS DÖNTŐBEN ISKOLÁNK A JANE HAINING ANGOL NYELVI EMLÉKVERSENYEN!

A Református Pedagógiai Intézet 2019.12.10-én országos „Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyt” rendezett, melynek fődíja egy egyhetes Skóciai utazás (teljes ellátással). A verseny célja Jane Haining emlékének őrzése, a résztvevők angol nyelvi tudásának, készségeinek mérése és fejlesztése, a magyar-skót kapcsolatok építése, valamint az egyházi és más fenntartású iskolák közötti együttműködés erősítése.
A verseny minden évben kétfordulós. Az első forduló során (mely az iskolánkban zajlott), először hallás utáni szövegértésből kellett számot adni a tanulóknak, majd az írásbeli részben nyelvtani és feleletválasztós teszt, mondat szerkesztés, olvasás utáni szövegértés, szókincset mérő és az angolszász kultúrával kapcsolatos feladatok szerepeltek.
Iskolánk nyolcadikos tanulói közül hatan vettek részt a megmérettetésben, akik közül KISS JÁZMIN ESZTER – az induló 149 versenyző közül – holtversenyben az V. HELYEN JUTOTT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBE!
A döntő – a verseny második fordulója – szóbeli verseny lesz, melyre 2020.02.03-án kerül sor Budapesten, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. Az első fordulón elért eredménye alapján 18 iskolát hívtak meg az országos döntőre, ahol Kiss Jázmin Eszter képviseli majd iskolánkat.
Köszönet a nyolcadikos tanulóknak, akik az első fordulóra lelkiismeretesen felkészültek és a délutánjukat az angolnyelvi emlékversenyen való részvételnek szentelték. Valamint gratulálunk a továbbjutó Kiss Jázmin Eszternek és további sok sikert kívánunk Neki!
Horváth Lászlóné angoltanár (mkv.)