A(z) Versenyek kategória tartalma:

Német szövegértési verseny

2014. november 25-én a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolában rendezték meg a német nyelvi szövegértési versenyt, ahol iskolánkat az alábbi tanulók képviselték:  5. évfolyamról: Bálint Petra                                           Roppantó Sára          

Díjátadás

2014. november 18-án volt a Miskolc Térségi Konzorcium alkotói pályázatának eredményhirdetése a Polgármesteri Hivatal aulájában.A díjakat Pfliegler Péter alpolgármester adta át a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak. Iskolánkból két tanuló pályázott sikeresen: Perhács Máté 3.b osztályos tanuló (kategóriájában 2. helyezést ért el) és Elekes Réka 3.b osztályos tanuló (kategóriájában 6. helyezett lett). Felkészítő tanáruk Takács Tiborné

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

2014. október 22-én iskolánk részt vett a Református Iskolák XVIII. Országos Versenyén, amit Debrecenben rendeztek meg. Több, mint 40 iskola képviseltette magát. Iskolánkat az alábbi tanulók képviselték: Név Osztály Helyezés Felkészítő tanár Csomós Bence 5.b 11. Pörény  Viktória Tóth Zsuzsanna 6.b 21. Silye Veronika Béni Gergely 8.b 12. Vitányi Ferenc Fürjes Eszter 8.a 13. Kiss

atlétika

atlétika többpróba bajnokság

Az atlétika többpróba bajnokság körzeti döntőjén a II. kcs-os lány és fiú csapatunk is a legjobb eredményt elérve, első helyen jutott tovább a városi döntőbe. A csapat tagjai: Lányok                                         Fiúk Roppantó Sára        5.a                  Szalai Boldizsár   4.a Rőczei Gréta           4.a                  Juhász Balázs     3.c Kismartoni Laura     4.a                  Ináncsi Milán        3.c Nádasi Dóra            3.b                  Kocsis Balázs     

atlétika többpróba körzeti versenyen

Az atlétika többpróba körzeti versenyen a II. kcs-os fiú csapatunk a mezőny első felében végzett, 5.-ek lettek. A csapat tagjai: Rákosi Patrik         6.c Csomós Áron        6.a Galajda Zsombor   6.b Kézdi Ákos           6.a Vidó Zalán             5.a Farkas Bence        6.a

Atlétika Diákolimpia Többpróba Körzeti Verseny III. korcsoport

Atlétika Diákolimpia Többpróba Körzeti Verseny III. korcsoport Miskolc, DVTK-pálya 2014. október 9. Versenyszámok: 60 m és 600 m síkfutás, távolugrás, kislabda-dobás. hely a Városi döntőt tavasszal rendezik meg. Lányok: Csáki Eszter 6.c, Dósa Adrienn 6.b, Haraszin Gréta 6.c, Kiser Anna 6.c, Veréb Vanda 6.a, Palakovics Laura 7.a Felkészítő tanár: Tavassy Krisztina

Népmesei rajzpályázat eredményei

KÜLÖN ÉRTÉKELT ALKOTÁSOK: Óvodások: 1. Andai Áron                                                           Különdíj:  Halona Szilvia 2. Bihi Boglárka 3.  Kónya Barnabás 1.osztályosok: 1. Tóth Petra 1.b                                            Különdíj: Lippai Luca 1.b 2. Molnár Annna 1.a 3. Brilla Eszter 1.c 2.osztályosok: 1. Csomós Réka 2.b                                       Különdíj: Oláh Marcell 2.a 2. Németh Hanna 2.b 3. Piplák Zsombor 2.c   3.osztályosok: 1. Túróczy Lajos

Megyei Rajzverseny

Hahn Petra 7.b  osztályos tanuló a Megyei Rajzversenyen I. helyezést ért el, csendélet kategóriában.

Atlétáink újabb sikerei

Atlétika egyéni pályabajnokság városi döntő III. kcs.         60 m futás           I.  Simon Soma 6.a távolugrás            I.  Simon Soma  6.a IV. kcs.        60 m futás           I. Zádeczki Luca  7.a távolugrás            I. Zádeczki Luca  7.a kislabdahajítás  III. Solymosi Máté  8.a              V.

Városi Tanulmányi Rajzverseny

I. helyezés:  Dániel Adrienn  8.a  (Csendélet-grafikus technika) I. helyezés:  Hahn Petra 7.b (Csendélet-színes technika) IV. helyezés:  Liao Linda 8.b (Csendélet-grafikus technika) Felkészítő tanár : Kiss Lászlóné

Angolosok újabb sikerei

komlóstetői szövegértő verseny díjkiosztója

Anyanyelvi verseny

Az elmúlt hetekben 2 anyanyelvi versenyre is kísértem tanulóinkat. Az „Arany-toll” megyei helyesírási versenyre az Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában került sor. Ott Melcher Petra, Szolgai Péter, Kis Gergely és Ónodi Eszter adott számot tudásáról. Előtte két héttel a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolába mentünk Tiszaújvárosba. Erre a regionális szintű versenyre 7 diákot

Zrínyi matematikaverseny döntő

A kecskeméti három napos Zrínyi Ilona matematikaverseny országos döntőjére április 17-én került sor, melyre iskolánk 3 tanulója került be. Ezen a nívós versenyen Boda Márton 2/c. osztályos tanuló 11. helyezést ért el. Kolozsi Nina és Csomós Bence is eredményesen szerepelt. Gratulálunk Nekik!

Angol nyelvi fordítási verseny eredményei

2014 Bársony – fordítási díjátadó

Atlétika Diákolimpia városi többpróba döntő eredményei

Az Atlétika Diákolimpia II. és III. korcsoportos városi többpróba döntőit rendezte meg a Miskolc Városi Diáksport Bizottság a diósgyőri stadionban, ahol iskolánk tanulói nagyon szépen szerepeltek. Mindkét csapatunk és az egyéni indulónk is továbbjutott a megyei fordulóba. Eredmények: II. kcs. LÁNYOK    1. hely Csapattagok: CSÁKI ESZTER     5.c DÓSA ADRIENN    5.b ROPPANTÓ SÁRA 4.c MÁDAI ZSÓFIA     

Angolosok sikerei Szirmán

Foci városi döntő

1-2.osztályos  tanulók  FOCI  VÁROSI  DÖNTŐ   első  helyezés. A  csapat  tagjai : Konecsni  Zsombor, Porkoláb  Botond, Juhász  Bence, Kollár  Marci, Sípos  Zsombor, Mattyasovszky  Balázs, Bodnár  Tibor, Gadus  Bogdán, Boda  Marci.

Nemzetközi Project versenyen: Jókais siker

Dear Teacher, Thank you for entering the Project Competition.  We received over 400 entries for the competition from countries all around the world. Click here to download a certificate that you can print out and complete for your class.   The winners: It was very difficult to select a winner as the standard of all the

Városi kosárlabda diákolimpia

A  városi  kosárlabda  diákolimpiai  döntőben  az  5-6. osztályos  korosztályban  1.  helyen  végzett a  iskolánk  fiúcsapata, így  bejutottak  a  megye  4  legjobb  csapata  közé. A  csapat  tagjai: Bódi  Máté, Bozik  Zsombor, Sikora  Dávid, Gadus  Fábián, Vidó  Zétény, Csomós  Bence, Pap  Arion, Molnár  Kende, Forrai  Zoltán, Simon  Soma, Mattyasovszky  Gergely.