LANGWEST ORSZÁGOS ANGOL NYELVI TEHETSÉGKUTATÓ

A Langwest Nyelvi Központ (2015. február 28-án) Egerben és Miskolcon egy időben rendezte az Országos Tehetségkutató Tanulmányi Verseny első, írásbeli fordulóját angol és német nyelvből. Miskolcon a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium adott helyet az ország különböző pontjairól érkező versenyzőknek. A közel 370 angolos diák életkora szerint 5 korcsoportban versenyzett.

 

A színvonalas megmérettetésen iskolánkból 9 tanuló vett részt, öten második, és négyen harmadik korcsoportban. A hetedik–nyolcadik osztályosok korcsoportjában (III. korcsoport) összesen 101 tanuló versenyzett.  Ebben a mezőnyben Vágner Szandra 8. osztályos és Farkas Szabolcs 7. osztályos tanulóink kiemelkedő eredményt értek el:

                        VÁGNER SZANDRA (8. b)        2. hely

                        FARKAS SZABOLCS (7. a)     11. hely

 

Szandi ezzel az eredménnyel bejutott a legjobb 10 közé, akik a verseny második fordulójában szóbeli és hallott szövegértéses feladatokon keresztül mérik össze tudásukat. Megfelelő teljesítmény mellett szóbeli nyelvvizsga bizonyítványt is kaphatnak.

 

Minden résztvevő versenyzőnek köszönöm, hogy a szombat délelőttjét az angolnak és a versenynek szentelte. A helyezetteknek gratulálok, és Szandinak további sok sikert kívánok!

Horváth Lászlóné

angoltanár

hu_sch_1