Húsvéti csendesnap a Jókaiban

Teremtés – Megújulás – Feltámadás

2017. április 12-én, szerdán tartottuk iskolánk húsvéti csendesnapját a fenti gondolatkör fényében.

Istentisztelettel kezdtük az ünnepre való ráhangolódásunkat a Deszkatemplomban. A két Igét, amelyet a ppt. képei alapján a gyermekek fejtettek meg, szintén a teremtés – megújulás – feltámadás gondolatkör megerősítésére választottuk ki a Róma 8:21-ből, és az Efézus 1:10-ből. Ez utóbbi Ige kapcsolódott a hétfői Istentiszteleteken tanulmányozott „Alapos Reformáció” c. sorozatunkhoz. („Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.” … „Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak.”)

A templomban szép orgonakíséret mellett énekeltünk lelkileg gazdagító húsvéti énekeket Orosz – Tokár Edina tanárnő vezetésével. Az Igét Kiss Gyula iskolalelkész hirdette.

Miután megérkeztünk az iskolába, és elfogyasztottuk a tízórait az alsósok a Nagybányai-Kiss Ágnes tanárnő által előkészített kézműves foglalkozásokon vettek részt, osztályfőnökeik vezetésével. Az elkészült alkotások, akárcsak a felsősök művei, megtekinthetők az aulában a paravánokon.

A felsősök 3 helyszín közül választhattak, ahol a teremtés – megújulás – feltámadás témakörében kedvük szerint gyarapíthatták ismereteiket, és alkothattak valami újat. Az egyik helyszín a rímfaragásnak, imádságok írásának, és rajzok készítésének biztosított terepet. A másik ppt. elkészítésére adott lehetőséget. A harmadik pedig a teremtés és evolúció témakörét járta körbe. Itt egy előadást tekinthettek meg tanulóink, amelynek az „Evolúció Achillesz sarkai” volt a címe. Ehhez kapcsolódva a gyermekek egy tesztet tölthettek ki, amit később jutalmaztunk, csakúgy, mint a többi alkotást. Ennek előkészítésében sokat segített Nagybányai-Kiss Ágnes tanárnő. A jutalmazásra az április 24-i, hétkezdő Istentiszteleten került sor.

Mind az alsósoknak (magyarul), mind a felsősöknek (angolul) volt lehetőségük kitölteni egy kvízt, amelynek „Állatok a Bibliában” volt a címe. A tesztet Boda Józsefné tanárnő készítette és javította.

A csendesnapunkat Istent dicsőítő énekekkel zártuk. Jó volt megtapasztalni, hogy a Feltámadott nemcsak húsvétkor munkálkodik, hanem mindenki szívében, minden nap, aki kész engedni Neki. Jézusban szemlélhették kicsinyek és nagyok egyaránt a teremtés – megújulás – feltámadás csodáját, azzal a reménységgel, hogy ez mindnyájunk életében megvalósul. Az énekek is megerősítették bennünk, hogy a húsvét elsősorban nem a nyusziról, meg a tojásokról szól, hanem a feltámadásról, és a Feltámadottról, mert „nincs más, csak Te”, csak Jézus! Éppen úgy, ahogy az 500. évfordulóját ünneplő reformáció egyik alap tanítása ezt frappánsan megfogalmazza: Solus Christus – Egyedül/Kizárólag Krisztus.

Kiss Gyula

iskolalelkész

S. D. G. 

IMG_3009 IMG_3015 IMG_3019 IMG_3024 IMG_3032 IMG_3037 IMG_3038 IMG_3039 IMG_3041 IMG_3057 IMG_3062 IMG_3063 IMG_3066 IMG_3071 IMG_3073 IMG_3075 IMG_3078 IMG_3083 IMG_3091 IMG_3098 IMG_3104 IMG_3107 IMG_3133 IMG_3145 IMG_3180 IMG_3191