Ének tehetséggondozás

Az ének tehetséggondozás két csoportban, heti 1-1 órában működik alsó és felső tagozaton.

A gyerekek meghívással, kis létszámban vesznek részt rajta.

Idén nincs külön énekkar a jelentkezők hiánya miatt, aki szeretne, járhat a tehetséggondozó foglalkozásra, összevonva működik így a kettő.

Legfontosabb feladat a gyerekek éneklési kedvének felébresztése, fenntartása és lehetőség biztosítása képességeik megmutatására, alkalmazására, fejlesztésére.

Egyedi tehetségüket, zenei ízlésüket is figyelembe véve szólóéneklésben bontogatjuk hangi adottságaikat.

Éneklünk zongorakísérettel és alapzenére, de zenei kíséret nélkül is.

Kórusban is éneklünk, hiszen egymáshoz alkalmazkodni, szépen szólni együtt nem könnyű feladat.

Iskolai műsorokra, egyházi szolgálatokra, versenyekre készülünk, így gyakoroljuk a közönség előtti kiállást, mikrofonhasználatot is.

Kis csapatunk nagyon aktív, lelkes, szívesen énekelnek, örömmel vállalják a szóló kiállással járó izgalmakat is.