2026.május 8-án különleges ünnepre gyűltünk össze a Jókai Mór Református Általános Iskolában, ahol első alkalommal rendeztük meg a hagyományteremtő szándékkal életre hívott Talentum Gálát.
Az eseményre 73 kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulónkat és szüleiket hívtuk meg, hogy együtt ünnepeljük a 2024–2025-ös és a 2025–2026-os tanév kiemelkedő eredményeit. A gála keretében díjaztuk a Kárpát-medencei, országos, regionális és megyei versenyeken sikeresen szereplő diákjainkat, akik tehetségükkel, szorgalmukkal és kitartásukkal példát mutatnak közösségünk számára. Az ünnepség azonban nem csupán az elért eredményekről szólt, hanem arról a talentumról is, amelyet Istentől kaptunk és amelyet szeretettel, felelősséggel használva mások javára is kamatoztathatunk. Diákjaink sikerei mögött a szülők és pedagógusok támogató munkája, valamint sok-sok kitartás és elkötelezettség áll. A rendezvény méltó lezárásaként az ünnepeltek és családjaik egy kellemes hangulatú állófogadáson vehettek részt, amely tovább erősítette közösségünk összetartozását.
A Talentum Gála első alkalma szép emlékként marad meg iskolánk életében, és reményeink szerint kétévente újabb tehetségek és sikereik ünnepévé válik majd.
Szendrei Csilla
