2014. 02. 21-22-én rendezték a Földes Ferenc Gimnáziumban a dr. Árokszállásy Zoltán környezetvédelmi és biológia verseny országos döntőjét. A helyi forduló decemberben volt, ahol Sőregi Soma (8.a) kiváló eredménnyel jutott be a legjobb 30 közé.
Soma nagyon szereti a biológiát, azon belül is az állatok és az ember életfolyamatai a kedvenc területei. Ezekben a témákban rendkívül tájékozott, hatalmas lexikális tudással rendelkezik.
A versenyt pénteken fajfelismeréssel kezdődött, majd egy teszt következett, amit 120 percig írhattak a résztvevők. Szombat reggel zajlott a szóbeli, ahol Soma az idegrendszer működésével kapcsolatos tételt húzott. Az előadása olyan kiemelkedő volt, hogy a zsűri elnöke személyesen gratulált, illetve felvételi nélkül bekerült a Földes gimnázium biológia tagozatára.
Soma évek óta nagyon sok időt fordít a biológia részletes elsajátítására, nemcsak tantárgy, hanem hobbi is számára ez a terület. A versenyt több hónap intenzív felkészülés előzte meg, szerdánként egy órával hamarabb bejött, illetve otthon is rengeteget gyakorolt.
Nagyon büszkék vagyunk rá és kívánjuk, hogy minden vágya úgy teljesüljön, mint a biológia tagozat.
Rajta nem fog múlni!