Mesés hangulatban a jókaisok 

Minden évben megünnepeljük Benedek Elek születésnapját, vele együtt a népmese napját. 

Szeptember 27-én Écsi Gyöngyivel és Kováts Marcell-lel nevettünk együtt, s benne találtuk magunkat Gömörországban, egy mese kellős közepében. 

Szeptember 29-én folytatódott az őszi vigasság. Rádiós műsorral indult a reggel. Az alsó tagozatosok szép számmal bújtak mesebeli jelmezekbe. A szünetben mesefilmet néztek együtt a gyerekek, szóltak a hangszóróban az ismert mesék zenéi. 

A nap folyamán évfolyamonként más-más rejtvényben, feladványban, mesebeli számolásban, tesztben próbálhatta ki magát minden tanuló. Készültek színes meseillusztrációk, a 4. évfolyamon lévő osztályok külön-külön tablót állítottak össze Benedek Elekről. 

Végül minden osztály elkészítette az általa elképzelt királyi palota képét. 

A dél vidám népzenével érkezett. Táncra kerekedett a táncos lábúak serege az udvaron, ahol az egyik lelkes apuka, Janka Csaba minden korosztályt megmozgatott. 

A negyedikeseink látogatóba készülnek a Jókai Óvodába, hogy a legkisebbeknek meséljenek majd. Ugyancsak később a meseillusztrációs versenyünk díjazottjait is megismerhetjük. 

Így ért véget ez a mulatság. Itt a vége fuss el véle! 

Csokai Leventéné, Jutka néni és Farkasné Franczuz Friderika, Frida néni