Matematika Szakmai Nap

„Hogyan játsszunk matematikát?” címmel a Református Pedagógiai Intézet szakmai napot szervezett matematika szakos pedagógusok számára 2023. április 27-én iskolánkban.

Számos színvonalas előadás során adták át a kollégák a jó gyakorlataikat.
Megismerkedhettünk az ELTE kutatásai eredményeivel, hogy a mai kognitív idegtudomány segítségével, hogyan lehet hatékonyabban oktatni.
Megannyi módszert mutattak meg a kollégák és különböző táblajátékokat próbálhattunk ki, amely segítségével hatékonyabbá tudjuk tenni az órai tananyag elsajátítását a gyerekek számára.

 

,,a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a  cselekedet mellé tudományt” (2Péter 1,5)

Ma a világon a Biblia a legolvasottabb könyv. Mondhatjuk azt, hogy a Biblia a legolvasottabb ,,matematika könyv”. Hiszen sok-sok szám, az amely komoly jelentéssel bír. A számszimbolika célja az volt már az antik kultúrában is, hogy megfejtse a világ összefüggéseit, a belső rendet, az idő alkalmait.

Ezek a számok segítenek, de túlmutatnak önmagukon.

2 – páros szám/ páros számelmélet. Jézus kettesével küldi tanítványait, mert a kettő jobban boldogul, mint az egy. Ha elesik az egyik a másik felsegíti, ha elcsügged bátorítja.

3 – Szentháromság- teljesség, zárt halmaz. Az Atya, Fiú és Szentlélek egysége. Isten lényegében egy, de kijelentésében három.

4 – évszak, égtáj: megismerjük ezáltal a magasságot, mélységet, szélességet és hosszúságot, az idő változását, a ciklikusságot.

7 – szintén a teljesség száma. Összeadás gyakorlása 6+1= 7 a teremtés rendje, hat nap munkálkodj, a 7.nap a nyugalom napja. Mikor Jézustól kérdezik hányszor kell megbocsátani 7-szer? Még 70*7-szer is. 70*7=490

10 – tized, 10 parancsolat

12 – Jákób 12 fia, Izrael 12 törzse. Jelenések könyve 12 törzsből 12.000 ember = 144.000 hiánytalanság száma.

40 – özönvíz, 40 év a pusztában. Ez hány hét, és mennyi nap?

Vagy megjelenik az egyenes arányosság az adós szolga történetében

1 dénár= 1 napi napszám

1 tálentum= 6.000 dénár

10.000 tálentummal tartozott a szolga = 60.000.000 dénár/60.000.000 napi napszám

Tömeg mértékegységei– Góliát páncélja, lándzsája

Páncél: 5.000 sekel súlyú

Lándzsa: 600 sekel súlyú

1 sekel= 14 g

Mennyi g, dkg, és kg Góliát páncélja, és lándzsája?

Űrmérték –Kánai menyegző

1 Kőveder: 2-3 métréta víz fér bele

1 métréta: 39,5l

Mennyi víz fér 1 és 6 kővederbe összesen?

 

Sok-sok szám, egyik nagyobb, mint a másik. Mégis ezeknél a számoknál van egy sokkal nagyobb. Ez pedig nem más, mint az 1 – Isten oszthatatlanságát, és abszolútságát mutatja.

1+1+1=1, – Isten kijelentésében három: Atya, Fiú, Szentlélek, de mégis lényegében 1.

Valamint 1 gyermek, a legértékesebb, az egyetlen, maga Jézus Krisztus.

Ezek tükrében azt mondhatjuk van keresztyén matematika, de csak annyira lesz keresztyén, mint amennyire az azt tanító pedagógus az. Hit és tudomány nem ellentétei egymásnak. De ehhez a tudományhoz szükség van hitre.

Erdős Pál matematikus szerint: ,, Az égben Isten vezet egy nagy könyvet, amelyben minden matematikai probléma elegáns megoldása megtalálható”

Pedagógusként felelősségünk, hogy a ránk bízott gyermekek fejlődjenek testben- értelemben- lélekben. Célunk az, hogy a hitük növekedjen, és emellé ragasszanak jó cselekedeteket, használják képességeiket, higgyenek abban, hogy sikerülni fog. A jó cselekedetek mellé pedig tudományt. Hogy  azon a helyen legyenek majd, ahová Isten őrállóvá tette őket. Valamint megtalálják a nagy könyvet, melyben megtalálja a matematikai problémák elegáns megoldásait, de neve fel legyen írva a Nagy Könyvbe, a mennybe.