Áldás, békesség!
2024. július 10-16. között, egyhetes kerékpáros vándortáborba hívogatjuk iskolánk ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulóit.
A résztvevők a tábor idejére kapnak egy kerékpárt. Táv: 150 km. Nehézség: közepes.
Ne ijedjetek meg attól, hogy az Északi-középhegység két tagján is átmegy ez a túraútvonal – ugyanis úgy alakítottuk ki, hogy ne legyen nagyon nehéz. Természetesen lesznek itt is emelkedők, de utána annál emlékezetesebbek és élvezetesebbek a gurulások, és ott a Bükk-fennsík, amely egyszerűen lenyűgöző. A két hegység között is nagyon szép útvonalon megyünk majd, és a végén megnézhetjük hazánk egyetlen természeti világörökségét, a Baradla-barlangot. Ennek a vándortábornak egyik érdekessége, hogy két szálláshely is magasan fekszik, az egyik 600 m, a másik 800 m tszf. magasság felett. A két nemzeti park mellett a Lázbérci-víztározó és az Upponyi-szoros is a látnivalók között van.
A tábor előtt május, június hónapokban egy-, félnapos felkészülési túrák lesznek.
A táborba 20 tanuló jelentkezését fogadjuk.
Táborvezetők: Gáll Marcell, Gólya Zoltán.
A tábor teljes költsége: 55.000 Ft, mely magában foglalja a tábor 43.000 Ft-os díját, továbbá a különbusz és a vasúti utazás, ajándékok költségeit.
A táborfoglalás előlegét (15.000 ft) a jelentkezéstől számított 10 napon belül kell befizetni az iskola gazdasági irodájában.
A fennmaradó részvételi költséget 2024. május 05-ig kell befizetni.
Jelentkezés – 2024. 02. 02. 18:00 órától – az ITT található űrlap kitöltésével lehetséges.