,,Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Lukács 2,10-11
Az adventi időszak a várakozás, a készülődés időszaka. Diákjainkkal együtt nagyon szeretjük ezeket a pillanatokat. Elkészült a gyönyörű adventi koszorú, mely a betlehemi barlangistálló mellett kapott helyett. A világ Világossága eljött ebbe a földi világba, földig hajolt az isteni szeretet. Valamint idén is sok érdekes kihívással, bátorítással várta az iskola közösségét az adventi naptár. Minden nap egy vagy két osztály nyitott borítékot, mely a feladatokat rejtette.
Karácsonyi szolgálaton voltunk a MÁON Református Szeretetotthonba 5.évfolyamos diákjainkkal.
December 19-én pedig karácsonyi csendesnapunkra került sor. A közös istentisztelet és éneklés után, Kónya Barnabás, a Lévay Gimnázium 10. évfolyamos diákja bűvölte el a fiatalokat ,,Csoda vár rád”-előadásával. Ezután pedig drámásaink műsorát nézhettük meg. Hiszem, hogy mindnyájan feltöltődve térhettünk haza, sok-sok emlékkel szívünkben.
Legyen áldott az Úr azokért az ajándékokért, amelyeket ebben az esztendőben is kaphattunk.
