III. HELY A LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓN

A LANGWEST Nyelvi Központ idén 20. alkalommal rendezte kétfordulós Országos Tehetségkutató Tanulmányi Versenyét. Az első (írásbeli) fordulón iskolánk két tanulója ért el kimagasló eredményt:

FARKAS SZABOLCS (7.a) 11. és VÁGNER SZANDRA (8.b) 2. helyezést ért el a III. korcsoportban versenyző 101 tanuló közül.

 

A verseny 2. fordulójába, a döntőbe, csak az első forduló 10 legjobb tanulója juthatott korcsoportonként, ahol életkoruknak megfelelően alap-, közép-, illetve felsőfokú szóbeli nyelvvizsga tematikájával megegyező feladatsorokat oldottak meg. A feladatok között szerepelt hallott szövegértés, irányított beszélgetés, témakifejtés képek alapján, és szituáció.

Iskolánkból VÁGNER SZANDRA (8.b) jutott a döntőbe, ahol az előkelő III. helyen végzett, ráadásul harmadik korcsoportosként, alapfokú szóbeli nyelvvizsga bizonyítvány tulajdonosává vált.

 

Gratulálok Szandinak és további sok sikert kívánok!

Horváth Lászlóné

angoltanár

1. A döntősök névsora 2. Tájékoztató a verseny előtt 3. Bemutatkozik a zsűri 4. III. kategóriások időbeosztása 5. Eredményhirdetés 6. Díjátvétel 7. Átszellemülten 8. Langwest 2015. Vágner Szandra országos III. 9. Oklevél