Hangos kacaj, gyerekzsivaj, futkosás, játék, élmények Telkibányán

A nyári táborozás hatalmas élmény valamennyi gyerek számára, amire felnőttként is nagyon szívesen emlékszünk vissza, ezért a már hagyománnyá vált élménytáborunkat ebben az évben is megrendeztük 2-4. osztályos kisdiákjaink részére.
Az ottalvós öt nap helyszínül Telkibányát választottuk. A kis falu a Zempléni-hegység ékszerdoboza, a nyugalom szigete.
Útban a tábor felé megálltunk Vizsolyban. Ahol izgalmas, interaktív tárlatvezetés keretében megismerkedtünk a vizsolyi biblia nyomtatásának és Mantskovits Bálint nyomdász munkásságának történetével. Ezek után papírt merítettünk, saját Biblia lap nyomatunkat is a hátizsákunkba tehettük a nap végén.

Telkibányán a helyi ásványok felkutatásának nagy hagyománya van.
Természetesen mi is megpróbáltunk kincseket keresni programjainkon: aranyat mostunk, majd a féldrágaköveket izgalommal fűzték karkötővé a lányok és készítettek belőlük gyöngyfát a fiúk.

De az utolsó napon meglátogattuk a Király-hegyet is. A hegyoldalon valamikor bányászat is folyt, erről tanúskodik a Király-kút melletti Jégbarlang, mely egy régi táró maradványa. A riolit és riolittufa kőzetek között túrázva a meredek hegyoldalon megálltunk, előkerültek a hátizsákból a kis kapák, ásók és kerestük a levelek között, a föld alatt a „kincseket.” Mindenki sikerrel járt, kisebb –nagyobb hegyikristályokat s egyéb szépségeket találtunk.

Szerettük volna, ha a tábor minden pillanata a vidámságról, a meglepetésről és a sikerélményről szólna, ezért számtalan játékkal, vetélkedővel, sportos kihívással, kalanddal készültünk a táborlakók számára.


Folyamatos játékra és fogékonyságra invitált minket a természet, a falu fákkal ölelt, apró ligetes területei, ezért becsempésztünk a napokba, a gyerekek gondolkodásába egy kis természetvédelmet és életmódváltást is. A nagy melegben jól esett a medencében fürdés, vizes játékok, vízipisztolyozás.
Azt gondoljuk az iskolában eltöltött hetek után jól esett a gyerekeknek a természet közelsége, a barátokkal eltölthető szabadság, a technika világából való kiszakadás.
Azt tapasztaltuk, hogy sikerült mosolyt csalni minden kistáborozónk arcára, egyedülálló, maradandó élményeket szerezni nekik.

Köszönjük szépen a szülők támogatását, akik a táborköltségén túl is segítettek a tábor létrejöttében.

Táborszervező pedagógusok:

Egerer Zsuzsanna
Farkas Kristóf
Kurys – Tátrai Éva