Örömmel számolunk be arról, hogy iskolánk tanulói kiváló eredményt értek el a Szirmabesenyőben megrendezésre kerülő, környezetismeret körzeti csapatversenyen, ahol 1. helyezést szereztek.
A csapat tagjai:
Németh Ádám 3.a
Varga Vince 3.a
Barát Emilia 4.a
Gönczi Anna Lina 4.a
A megmérettetés különlegességét az adta, hogy a verseny a szabadban zajlott. A csapatok játékos, mozgásos feladatokon keresztül mélyíthették el környezetismereti tudásukat. A gyerekeknek lehetőségük volt megfejteni a természet apró részleteit, felismerni növényeket, megtalálni a vármegyéket és székhelyeiket, valamint ügyességi és logikai kihívásokat is teljesíteniük kellett.
A verseny másik része az alkotó feladat volt, ahol a csapatok a természet védelméhez készítettek kreatív alkotásokat. A diákok fantáziája, együttműködése és környezettudatos szemlélete itt különösen jól megmutatkozott.
Tanulóink végig lelkesen, egymást segítve dolgoztak, és tudásuk mellett ügyességükkel, kreativitásukkal is kiemelkedtek a mezőnyből. Felkészítő pedagógusaik irányításával magabiztosan vették az akadályokat, így megérdemelten állhattak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.
Büszkék vagyunk rájuk, és szívből gratulálunk a csapat minden tagjának ehhez a szép sikerhez!
