A(z) Egyéb kategória tartalma:

Gála

A Művészetek Házában színes  műsorral, jó hangulatban mutatkoztak be tanulóink. A drámások  Sisera, a bátor c. bibliodrámát adták elő – felkészítő tanáraik: Kiss Gyula, iskolalelkész és Lukács Ákos, drámatanár. A kórus Simonné Lichy Ágnes vezetésével egy dalcsokrot adott elő, melyben zsoltárokat hallhattunk, és felcsendült a “Valahol Európában” híres betétdala: A zene az kell…

II. Református iskolai napok

A Szinva-teraszon a kicsik a “Gyertyák tánca”-val, a kórus pedig egy dalcsokorral szórakoztatta a közönséget!

Ének tehetségműhely 3-4. osztály

Az alsós ének tehetségműhely 3-4. osztályos tanulókból áll. Minden szerdán 15:15-től, 8 kis lelkes zenebaráttal találkozunk. Ismerkedünk különböző stílusokkal, tanulunk légzéstechnikát, hangképzést, igyekszünk erősödni a szólóéneklésben. Leginkább egyházi könnyűzenét éneklünk.

Bilblia-értő angol nyelvi verseny

Felhívás Jelentkezesi lap  

Tapolcán a 2. b

2013. november 11-én a 2.b osztály a napsugaras őszi délutánt Tapolcán töltötte.

Népmese napja

Immáron 9. alkalommal rendezik meg – a Magyar Olvasótársaság felhívására reflektálva – a népmese napját határon innen és túl, ki-ki a maga módján. Mivel nekünk, jókaisoknak is fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, ezért megünnepeltük iskolánkban a népmese napját. A Benedek Elek születéséhez (szeptember 30) kapcsolódó ünnepnapra szépséges meseillusztrációval készültek az

Reál tehetségműhely 5-6.osztály

A reál műhely legutóbbi témája az ivóvíz készletünk volt.  

Az Állatok Világnapjára a 3. és 6. évfolyamosok gyüjtőmunkáiból, és az 5. osztályosok gyurmaállataiból kiállítást készítettünk

Duatlon megyei diákolimpia eredményei

II.kcs. fiú 2. Szalai Boldizsár 3.a 6.Porkoláb Bence 4.c II.kcs. lány 3. Tátrai Virág 6. Csáki Eszter     CSAPAT  3.hely 14.Dósa Adrienn III.kcs. fiú 8. Bódi Máté 11. Jakab Olivér III.kcs. lány 8. Haraszin Gréta 10. Fülöp Sára      CSAPAT 2. hely 15. Szalai Eszter 16. Krajnik Ágota

Pályaavató sorversenyek

Sok éves várakozás előzte meg ezt a jeles napot.Hiszen régóta tervbe volt véve a hátsó sportpályánk műfüvesítése. De érdemes volt ennyit várni, mert a legújabb technológiával készült pályát kaptuk helyette. Ezen nemcsak focizni tudunk,hanem mindenféle labdajátékot lehet űzni rajta. 2013. október 10-én végre felavathattuk és birtokba vehettük legújabb szerzeményünket. Tréfás ügyességi sorversenyek keretében több csapat

Könyvtár tehetségműhely

  Nagy munkában vannak a tehetségműhely tagjai, hiszen be kell rendeznünk az átalakított iskolai könyvtárunkat. Könyveket rendszereznek, könyvőröket készítenek, de azért jut idő egy kis ismerkedésre is.

Reél tehetségműheky 4. évfolyam

A reálműhelyesek egyik csoportja az időjárás témakörét lezárva, a megszerzett tudás alkalmazása mellett, a fantáziájukat is megmozgatták. Így készültek el a képzeletbeli országok és annak időképei. Jó volt a közös munka, büszkén álltak a kész térkép előtt.

Kreatív szakkör

  A kreatív szakkörön most a kőfestés technikával ismerkedtek meg a gyerekek.          

Október 6.

    A megemlékezésen a 4. évfolyam tanulói színvonalas, megható műsorral tisztelegtek az aradi vértanúk emléke előtt!    

Meteorológia állomáson

  A gyerekekkel az időjárás témakörét dolgoztuk fel a szeptemberi foglalkozások alkalmával. Ennek záró foglalkozása volt, hogy ellátogattunk október első hetében a miskolci Országos Meteorológiai Szolgálathoz. Az ott dolgozó meteorológusok segítségével bepillantást nyerhettünk a Szolgálat munkájába, megnéztük a különböző mérőeszközöket, figyeltük a radar-és műholdképeket. Jó volt megismerünk mindazt, amit eddig csak elméletben hallhattunk, tanulhattunk.

JÖVŐKERESŐ tehetség műhely 5-6. évfolyam

      JÖVŐKERESŐ Tehetség műhely 5-6. évfolyam  2013. szeptember 23.  Az 5.6. évfolyam tehetség műhelyének első alkalmára 11 diák érkezett. Bemutatásra került az egész éves a tematika, kiemeltük,hogy elsősorban gyakorlati feladatokon keresztül sajátítják majd el az ismereteket, hangsúlyt fektetve az egyéni képességek és készségek . A csoporton belüli együttműködés segítését is fontosnak tartva, „jégoldó”, kommunikációt fejlesztő játékokat

Kirándulás a Bükkben

Kirándul a 4.b 2013. szeptember 28-án reggel 9 órakor Lillafüredről indultunk kirándulni. Úti célunk a Majális – park volt a hegyen keresztül. Tavassy Kriszta nénivel megnéztük a Szeleta barlang denevéreit, a Molnár -szikláról pedig a mélybe nézhettek a gyerekek. Kellemes élményekkel és még több új ismerettel tértünk haza. Köszönet Kriszta néninek a vezetésért és a

Kirándulás

Péntek délután az 1.a osztály a Miskolci Állatkert és Kultúrparban (Vadaspark) járt.  Ebéd után  Erika nénivel és Mariann nénivel buszra szálltunk és felgyalogoltunk a Majális parkba. Alaposan  szétnéztünk az állatok között. A legnagyobb sikere a medvéknek és a majmoknak volt. Az egyetlen farkas, ami a kifutóban látható volt, annyira megijedt, amikor észrevett minket, hogy ijedten

Papírgyűjtés

Európai nyelvek napja – iskolánkban

          Hány európai országot ismerek? – hangzott a felhívás   Az Európai Nyelvek Napját a Jókai kétfordulós vetélkedővel ünnepelte. A felhívás a felsős osztályokat szólította meg, akik a választott  országaikról bemutató plakátokat, bemutatkozó montázsokat készítettek, majd 3 fős csapatokat delegálták a versengésre. Kiderült, tanárnőnk, Mészáros Ágnes nem csak bennünket szólított meg, de az európai országok budapesti nagykövetségeit