Az idén ismét útnak indultunk, hogy együtt töltsünk néhány felejthetetlen napot a Balatonnál. Ezúttal Balatonlellén, a Centrum Lelle Panzióban volt a szállásunk.
Június 22-én reggel izgatottan vágtunk neki az útnak. Egy budapesti átszállást követően már meg is érkeztünk a magyar tengerhez. A szállás elfoglalása és az ebéd után nem is volt kérdés, merre vezet az első utunk: irány a Balaton! A víz kristálytiszta és kellemesen meleg volt, így estig ki sem lehetett csalogatni belőle a gyerekeket.
Az időjárás egész héten kegyes volt hozzánk – szinte minden nap a Balatonban fürödtünk, és aki még ezek után sem fáradt el a pancsolásban, az a szállás medencéjében folytathatta a napot.
A fürdőzés mellett természetesen közös programokból sem volt hiány. Voltunk kertmoziban, hajóval átkeltünk Badacsonyba, ahol egy egész napot töltöttünk kirándulással, pihenéssel és – természetesen – újra strandolással. Jó volt látni, hogy a gyerekek önfeledten élvezik a nyári szünet első napjait: nevetnek, játszanak, barátkoznak, és végre nem a tanórák, a házi feladat vagy a csengő határozza meg a napjaikat.
Az utolsó estét egy vidám, közös vetélkedővel tettük még emlékezetesebbé. Sok nevetés, játék és jókedv kísérte a programot, amelyet egy hangulatos esti balatoni fürdőzés koronázott meg. Talán ez volt az a pillanat, amikor mindenki igazán átélhette, milyen gyorsan elszaladt ez a néhány együtt töltött nap.
Másnap még kihasználtuk az utolsó órákat is: délután kettőig ismét a Balatoné volt a főszerep, majd összepakoltunk, és elindultunk a vasútállomásra. Fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva indultunk haza.
Nagyon jó kis közösség kovácsolódott össze ez alatt a néhány nap alatt.
A búcsúeste egyik záróverse az ötödikes fiúktól:
” A nyár elején egy kis tábor,
ami nem sokat vesz el a nyárból. Mégis sok élményem lesz a bazársorról.
Fürödtünk a Balaton vizében, S voltunk a hajónk üléseiben.
Volt kertmozi, hol ment a Toy Story. Jó kis élmény volt mondhatom, de még nem ment el a vonaton.”
Bár a tábor szinte egy pillanat alatt véget ért, reméljük, hogy mindenki sok-sok élménnyel, új barátságokkal és szép emlékekkel tért haza.
Hiszen az emlékeket nem a helyek, hanem az együtt átélt pillanatok teszik igazán különlegessé.