Adventi teadélután

,, Légy csendben és várj az Úrra….” (Zsolt 37,7)

  1. december 12-én adventi elcsendesedésre hívtuk iskolánk diákjait, tanárait. Az alkalom lehetőség volt arra, hogy egy picit kiszálljunk a hétköznapok mókuskerekéből, elcsendesedjünk és készítsük szívünket, lelkünket az ünnepre.

Adventi hagyományokkal, szokásokkal ismerkedtünk meg, együtt énekeltünk. Ezután a gyermekek leírták miért is hálásak, és egy szép dobozba dobták. Színező, totó, érdekes feladatok várták az érdeklődőket.

A lelki táplálék mellett a testi táplálék is elkészíttetett számunkra. Közösen fogyasztottuk el a zsíros kenyeret valamint, a finom meleg teát.

Reméljük ez a rövid kis délutáni óra valóban felmelegítette lelkünket.

Köszönjük a jelenlévő kollégák segítségét, a stúdiós diákoknak a technikai szolgálatot, valamint egyéb más segítséget.