Erdei iskola 5.c osztály
2013.10.03 » 2013.10.05

 

Bánvölgye Élménytábor

 

 

 

Amikor megtudtuk, hogy  erdei táborba megyünk, mindenkit elfogott az izgalom.  Október 3-án, délután 5 órakor elindultunk, persze jól felszerelkezve a hideg éjszakákra. Amikor odaértünk megbeszéltük a szobabeosztást, majd jó két óra múlva szalonnát sütöttünk. Virslit, kolbászt, paprikát, paradicsomot, hagymát és uborkát lakmároztunk hozzá. Énekeltünk, elmeséltük, hogy mitől félünk és Kriszta néni mondott egy vicces történetet is.

 

A szalonnasütés után, úgy 22.00 óra körül, elindultunk az éjszakai túrára. A túra nagyon jó volt! Igaz, hogy az orrunkig se láttunk, de ettől függetlenül jól szórakoztunk! A bátorságpróbán egy szakaszt úgy kellett megtenni, hogy Tünde néni előrement, és kettesével, hármasával mentünk utána a sötétben, lámpával a kezünkben. Közben láttunk két hullócsillagot is. Visszafelé Tünde nénivel és Kriszta nénivel az egész osztály lámpa nélkül gyalogolt, így mentünk be a táborba. Nagyon hideg volt az éjszaka! A faházakban majd megfagytunk, mindent magunkra vettünk!

 

A második napon körbesétáltuk a Lázbérci-víztározót, és  az Upponyi-szoros természeti ritkaságát is megcsodáltuk kb. 100 méter hosszan. Nagyon sokat tanultunk a víztározóról, az Upponyi-szorosról és a környező falvakról. A táborba való visszaérkezést követően  András osztálytársunk édesapja lelkes előadást tartott néhány madárfajról. Láttunk és kézbefogtunk, majd végül elengedtünk például vörösbegyet, kék cinegét, füzikét és barátposzátát. Vacsora után esti számháború következett!  Először a fehérek nyertek, legalábbis azt hitték, de aztán előjött két fekete, és elromlott a jókedvük … Második este már jobban beindult a fűtés a faházakban, mindenki fáradt is volt, így hamar elaludtunk.

 

Szombaton délelőtt felkapaszkodtunk a Dédesi vár romjához kb. 600 méter magasságba. Azt hittük, hogy nagyobb lesz a vár. A kilátás az oromról a környező falvakra viszont gyönyörű volt! A lefelé vezető meredek úton sokat bukdácsoltunk, de jókat nevettünk. Visszaérkezve fáradtak voltunk, mégis újra számháborúztunk, játszottunk. Délután 5 óra körül megjöttek értünk a szülők, de nehezen indultunk haza.

 

Nagyon tetszett nekünk az egész tábor, érdemes elmenni oda! Nagyon jó volt, ajánljuk, hogy beszéljétek meg Ti is az osztályfőnökötökkel, hogy menjetek el oda! Reméljük, hogy mi is elmegyünk legalább még egyszer a Bánvölgye Élménytáborba Dédestapolcsány mellé, mert ott táborozni tényleg igazi élmény!

 

Sárközi Márton és Tóth Csongor (5. c)