Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket – mondja Jézus.
Ennek a lehetősége adatott meg 2025. november 6-án a Jókai Mór Református Általános Iskolában megrendezett Sulikóstoló rendezvényen.
A – már sok évtizedes hagyománnyal rendelkező – rendezvény célja az volt, hogy a leendő első osztályosok és szüleik betekintést nyerjenek az iskolai élet mindennapjaiba.
A vendégeket Nt. Almási Ferenc a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség – iskolánk fenntartója – vezető lelkésze, köszöntötte; majd intézményünk vezetője, Gólya Zoltán főigazgató úr mutatta be iskolánkat az érdeklődők számára. A nagycsoportos óvodásokat és szüleiket szeretettel fogadták iskolánk pedagógusai, akik összetartozásuk jeléül egyforma jókais nyaksálat viseltek, ezzel segítve a szülők tájékozódását is.
Már a megérkezést is különlegessé szerettük volna tenni – a gyerekeket barátságos, otthonos hangulat fogadta: vidám zene, közös éneklés, fényképek kivetítése az iskola mindennapjairól, valamint már a belépésnél ajándék karszalag. A piros, sárga és zöld katica karkötő alapján csoportba rendeződtek a gyerekek, ezzel mehettek teremről teremre, ahol a leendő elsős tanító nénik és segítőik várták őket változatos feladatokkal. A közel 100 kisgyermek példamutató fegyelemmel és aktivitással vett részt a foglalkozásokon, melyek körforgó-szerűen az alábbiak voltak: kézműves foglalkozás, logikai-ügyességi játékok és játékos sportfoglalkozás a tornateremben. Amíg a nagycsoportos óvodásokat foglalkoztatták a tanítók, addig a szülők az aulában előadást hallgathattak az iskola életéről, valamint bejárhatták gyönyörű, korszerű iskolánkat!
A nap során kiemelt hangsúlyt kapott az iskola református szellemisége is. Iskolánk vezető lelkésze és néhány nevelő rövid áhítattal, közös énekléssel vezették be a gyerekeket az iskola lelki életébe. A szülők megismerhették, hogyan kapcsolódik össze a hit, a tudás és a közösség az intézményben folyó nevelői munkában. A sulikóstoló végén minden gyermek kis ajándékot és színezőt kapott. A rendezvény jó hangulatban, mosolyokkal és sok új élménnyel zárult. A pedagógusok bíznak benne, hogy a gyerekek hamarosan kisiskolásként térnek vissza a szeretetteljes közösségünkbe.
Iskolánk nagy szeretettel vár minden nagycsoportos óvodást szüleivel együtt a SULIKÓSTOLÓ II. rendezvényünkre 2026. február 26-án!
Az érdeklődő szülők a beiskolázási folyamatunkról www.jokai-miskolc.hu/honlap/sulikostolo-3/ címen tájékozódhatnak.
LEGYÉL TE IS JÓKAIS!