TIREK P.Sz. tehetséggondozó program
TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAMJA A JÓKAIBAN
A TIREK Pedagógiai Szakszolgálat pályázatot nyújtott be A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM – A tehetséggondozás folyamatosságát biztosító programok támogatása című pályázati felhívásra. Az NTP-TFP-MPA-12-016 azonosító számú, „Mentor program megvalósítása a készségfejlesztő tárgyak komplexitásának biztosítása a tehetségígéretek felismerésének szolgálatában” című pályázat támogatásban részesült. A tervezett pályázati program értelmében a TIREK Pedagógiai Szakszolgálat 2013. október 15. – 2013. november 15. között olyan programokat és foglalkozásokat szervezett, és bonyolított le, melyek a Tiszáninneni Református Egyházkerület területén lévő négy köznevelési intézmény egy-egy első osztályának és az őket tanító pedagógusok bevonásával történt.
A programmal a célunk, hogy az első osztályba kerülő gyermekeket tanító pedagógusok betekintést és új szemlélet módot kapjanak arra, hogy a készségtárgyak területén (rajz, ének –zene, testnevelés) fellelhető készségek és képességek komplex fejlesztése milyen lehetőségeket rejt a tehetségígéretek felismerésében. A pedagógusok felkészítését egy 40 órás elméleti és gyakorlati képzés valamint műhelymunka keretében tervezzük megvalósítani.
Az általunk kidolgozott tehetségazonosító programmal a hatékony tehetségazonosításra, ezen belül a felismerésre és a hozzátett pedagógiai munka kiszélesítésére törekszünk.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy az iskolákban a tehetségfejlesztő program, a pedagógus személyisége, kreativitása és individuális szemlélete határozza meg, hogy ki tud-e bontakozni a gyermekben szunnyadó tehetség. Programunkkal segítséget kívánunk nyújtani a pedagógusoknak, hogy a készségtantárgyi órákba olyan elemeket tudjanak beépíteni, amelyek lehetőséget biztosítanak a teljes személyiség kibontakozására, az erősségek, illetve a gyengébb területek felismerésére, valamint ezzel lehetőséget adjanak az önmegvalósításra.