Archívum: 2019. december

Istentől megáldott karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

.

Jótékonyság és adakozás

“A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” (Zsid 13, 16) Iskolánk cipősdoboz akciót hirdetett, melynek során tanulók, szülők, kollégák örömmel adakoztak, mindezt hálásan köszönjük. Az ajándékokat egy a megyénkben található kistelepülés általános iskolásainak juttattuk el. Áldáskívánással: Vadasné Joó Katalin igazgató Tornanádaskai látogatás beszámolói négy tanuló tapasztalata alapján:

Pattantyús Emlékverseny 2019

Iskolánk tanulói az idén is részt vettek a Pattantyús emlékversenyen. A városi megmérettetésre november 20-21-én került sor, melyen több mint 300 tanuló indult. Iskolánk biológia egyéni  és fizika-kémia csapatversenyre nevezett be. Az eredményhirdetés december 11-én volt. Subai István Sólyom biológiából 3. helyezést ért el. A fizika-kémia csapatversenyen Boholy Marcell, Cselényi Áron és Lajgut Attila 8.a

Étlap 2019. dec. 3. hét

Sulikóstoló II.

A bejegyzés a címen való kattintás után nyílik meg. Téli sulikóstoló 2. plakát

„JÁTÉKOS KARÁCSONYVÁRÓ” MEGYEI ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

december 3-án, (14.00-órától) a Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (3529 Miskolc, Középszer u. 3.) megyei szintű „Játékos karácsonyváró angol nyelvi vetélkedő”-t rendezett 4 kategóriában. Minden iskolából kategóriánként egy-egy olyan 4 fős csapat jelentkezhetett, akik legalább heti 5 órában tanulják az angol nyelvet. Iskolánk I. II. és III. kategóriában nevezett

REGIONÁLIS ANGOL NYELVI VERSENY SZERENCSEN

november 13-án a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (3900 Szerencs, Rákóczi Zsigmond tér 1.) REGIONÁLIS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ANGOL TANULMÁNYI VERSENYT rendezett. A verseny célja másodikos, negyedikes, hetedikes és nyolcadikos kéttanos tanulók készségszintjeinek mérése volt. Tizenkét csapat érkezett a versenyre, hogy összemérjék a tudásukat. Eredményeink: 2. Évfolyam

Étlap 2019. dec. 2. hét

THANKSGIVING – HELYI ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

  2019. november 28-án, délután 16:00-tól, az eddigi hagyományainkhoz híven, iskolai vetélkedő szervezésével emlékeztünk meg a Hálaadás Napjáról, azaz a Thanksgiving-ről. A vetélkedőre érkező csapatok megtöltötték iskolánk ebédlőjét. Minden felsős osztályból háromfős csapat érkezett a versenyre (a 7.b osztály igazoltan hiányzott). A verseny célja, hogy a felsős, angolnyelvet tanuló diákjaink megismerjék az amerikai hálaadás napjának