Archívum: 2015. október

MATANDA

  “A matematika, mint elvont tudomány megfoghatatlan, nehezen értelmezhető, ha csak elvi síkon közelítjük meg. Rendkívül fontos feladata az általános iskola alsó osztályainak, hogy valóságos és jól működő készségeket alakítson ki. Mindennek az alapja a 10-es számkör, ahol már rendelkeznie kell a gyermekeknek megfelelő szintű mennyiség-, szám-, és műveletfogalommal. Minden „építkezést” innen indítunk és ide

étlap_2015_nov_1hét

ÁLLATOK VILÁGNAPJA

Október 2-én az ÁLLATOK VILÁGNAPJA alkalmából a kutyamenhely két kutyája látogatott meg minket. Gondozóiktól sok érdekes és hasznos információt tudtunk meg. Meggyőződhettünk róla, hogy az időben menhelyre, majd gondos gazdikhoz kerülő kutyáknak akár az életét is megmenthetjük. Próbáltunk mi is segíteni az árva állatoknak az összegyűjtött kutyaeleséggel, takarókkal. Cserébe: a kutyusok hálás szemmel tűrték simogatásunkat.

étlap_2015_okt_3hét

Aradi vértanúk emlékére

Az aradi vértanúk emlékére rendeztek iskolai műsort a 4. osztályos tanulók az énekkar közreműködésével 2015. október 6-án. Köszönet a műsorban szereplő lelkes diákoknak, és az őket támogató szülőknek!

Magyar népmese napja

Szeptember 30-án  ünnepeltük a Magyar népmese napját, ezért könyvtárunk rajzpályázatot  hirdetett alsós diákjaink és óvodásaink részére, évfolyamonként különböző mesékből. A nyertes művekből kiállítást rendeztünk iskolánk aulájában.

Kirándulás Garadnán

Osztálykiránduláson voltunk szombaton Garadnán. Kisvasúttal mentünk, egy tisztáson töltöttük a napot. Szalonnát sütöttünk, hidat építettünk  a mellettünk csörgedező patakra. Kalandos volt a visszavezető út, mert a kisvasút útvonalán haladtunk Lillafüredig. A hidakon nem lehetett átmenni, mellette mentünk el. Mindenki fáradtan de vidám emlékekkel tért haza. Riedlinger Kira 4/C  

étlap_2015_okt_2hét

Őszi szüreti kirándulás

Pénteken iskolatáska helyett hátizsákkal érkeztük az iskolába. Nagyon vártuk ezt a napot, mert mentünk Klárika néni présházához. Egy kis buszozás, és sétálás után megérkeztünk. Felfedeztük a terepet, majd hozzáláttunk a szőlő préseléshez. A házigazdák megkínáltak minket musttal, kolbásszal, süteménnyel. Utána labdáztunk és fociztunk, majd kellemesen elfáradva hazaindultunk. Köszönjük szépen Klárika néninek ezt a felejthetetlen napot,

étlap_2015_okt_1hét