Legyél te is jókais!

Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Az iskolánkban nincs erőszak, kirekesztés, gyűlölet: ezeket nem tűrjük. Helyette szeretetre, a másik elfogadására, segítésére, a felnőttek, idősek tiszteletére nevelünk Urunk példáját követve. Mivel számunkra létfontosságú ápolni Istennel a kapcsolatot, magától értetődő, hogy minimum havonta egyszer elvárjuk, hogy a gyermek (a legjobb, ha a családjával) részt vesz a maga gyülekezetében istentiszteleten. Egyházközségi fenntartású intézményként szintén logikus, hogy az intézménybe való felvétel elbírálásakor abszolút előnyt élveznek azok a családok, akik aktív (azaz templomunkba rendszeresen járó) tagjai gyülekezetünknek. Őket követik más református gyülekezethez aktívan kötődők, aztán pedig a lazán egyházi kapcsolatot ápolók (bármely keresztyén felekezetből). Bízva a sikeres felvételben, a közös cél megvalósításában, hogy gyermekük biztonságos, egészséges körülmények között keresztyén nevelésben és minőségi oktatásban részesül intézményünkben, békés adventi készülődést, áldott karácsonyt és kegyelemben gazdag új esztendőt kívánok Mindnyájuknak! A Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Presbitériuma nevében Almási Ferenc lelkipásztor

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=