Untitled Document

A Megváltó megváltoztat!

Hogyan változott meg Péter élete a Jézussal való találkozás hatására? I. rész
Lukács 5:1-11.

ARANYMONDÁS

 „Azért jött az ember Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.”
/Lukács 19:10.

Aki hallotta már az „állatorvosi ló” kifejezést, az tudja, hogy nem más az, mint egy kép, amin a lovat érő, összes lehetséges betegséget feltűntetik, egyetlen paci ábráján. Átvitt értelemben arra szoktuk ezt a kifejezést használni, ami, vagy aki az összes lehetséges hiányt, hibát magában foglalja. Ilyen formán „állatorvosi lónak” tekinthetjük, lelki értelemben, Péter apostolt is.
Mielőtt bárki megbotránkozna, rögtön hozzáteszem, hogy Péternek volt sok jó tulajdonsága is a rosszak mellett, és sok mindenben hasonlított ránk. Nagyon tudott lelkesedni, aktív volt, kész volt mindig cselekedni, Jézusért még a börtönt és a halált is kész lett volna fölvállalni – még az Utolsó Vacsora idején… Azonban az evangéliumok tanúsága szerint sokszor akkor is beszélt, amikor nem kellett volna, néha önfejű és okoskodó volt. Kicsinyhitűsége mellett hirtelen harag is jellemezte, olyannyira, hogy egyszer majdnem megölt egy embert, akinek végül is csak a fülét vágta le. Hozzánk hasonlóan nagy fogadalmait megszegte, hiszen megtagadta Jézust Nagypéntek hajnalán.
Péter életében azért vizsgáljuk meg, hogy hogyan változtatta meg őt a Jézussal való személyes találkozás, mert így talán tanulva az ő hibáiból, megismerve a Megváltót, mi is megváltozunk a Vele való naponkénti életközösségben.
Mivel jól ismerjük a csodálatos halfogás történetét, ezért én csak azokat a változásokat emelném ki, amik Péter életében végbe mentek a Jézussal való találkozás hatására. Újra mérvadó lesz az „ELŐTTE – UTÁNA” összehasonlítási szempont.

  1. A Jézussal való találkozás előtt mind Péter hajója – élete – mind a hálója üres. A Jézussal való találkozással, megszűnik magánya, élete értelmet nyer, és hálója is megtelik.
  2. A Jézussal való találkozás előtt, minden erőfeszítése a beteljesedésre, a boldogságra, gazdagságra, hiábavaló. Reménytelen a helyzete. Azonban miután engedelmeskedik Jézusnak, betelnek a szükségei, olyannyira, hogy Isten áldásából már nemcsak neki, hanem a társainak is jut.
  3. A Jézussal való találkozása előtt lelki sötétségben van. Természetes lételeme a bűn. Talán nincs is tisztában vele, hogy milyen „beteg”. A Jézussal való közösségben azonban meglátja bűneit, sötétségét. Először ugyan elküldi Jézust, Ő azonban éppen az ilyen megtérő és bűnbánó bűnösökért jött, mint amilyen Péter. Az aranymondásunk is ezt tanítja.

Jézus azonban éppen, hogy nem hagyja el Pétert, hanem még szorosabb közösségbe vonja magával. Egy egészen új küldetéssel bízza meg, ami a Vele való járásból, Jézus követéséből következik. Nem hagyja magára Pétert a bűneivel, hanem mivel Jézus a Megváltó, ezért megváltoztatja tanítványát; megtisztítja, és munkába állítja.
Végül még egy különbség, ami Péter életében felfedezhető a Jézussal való találkozás után. Addig a vízi élőlényeket természetes közegükből azért emelte ki, hogy elpusztítsa őket. Új hivatása azonban éppen az lesz, – Jézus parancsára, és erejével – hogy emberi lényeket, természetes közegükből – bűn – emeljen ki, hogy megmentse őket!
A történet végén, pedig Péter felszámolja a Jézus nélküli életét, múltját. Engedve Jézus szavának, új életet kezd Vele, míg eljut arra a felismerésre, hogy Jézus maga az Élet. Ez az életváltozás Jézussal és Jézusért az, amit egyikünk sem spórolhat meg, ha teljes és boldog életet akarunk élni!


Ámen