Jézus – a Megtartó

ARANYMONDÁS

 „Ne féljetek! … Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus!”
Lukács 2: 10-11.

Jézus Megtartó voltát jól szemlélteti az a történet, amit egy artistáról jegyeztek fel. Hajmeresztő mutatványában ez a férfi 15-20 m magasan, a cirkuszi sátor két póznája között kifeszített kötélen ment végig, minden segédeszköz nélkül. Egyszer a közönségben ülő gyerekeket megkérdezték, hogy ki lenne olyan bátor, hogy az artista nyakába ülve, végigmenjen vele a kötélen. Senki nem vállalkozott a nyaktörő mutatványra. Kivéve egy csillogó szemű kisfiút, aki felmászott a póznára, felült az artista nyakába, és engedte, hogy átvigye a kötélen. Amikor lejött a kisfiú, mindenki kérdezgette. Nem féltél? Honnan volt rá bátorságod? Honnan tudtad, hogy nem fog elejteni, hogy elbír és meg fog tartani? A kisfiú büszkén kihúzta magát, és azt mondta: „Tudtam, hogy megtart, mert ő az édesapám!”
Olyan jó lenne, ha a Megtartó Úr Jézusban mi is úgy bíznánk, mint ez a kisfiú az édesapjában! Az a kérdés, hogy elhisszük-e, hogy Jézus meg tud tartani életünk legnehezebb helyzeteiben is? Bízunk –e Jézus nekünk mondott szavában, hogy Ő nemcsak megtartó, de szava tartó is egyben?
A Lukács 2:8-20. története nemcsak Jézus megtartó voltáról, nemcsak Isten szava-tartásáról szól, hanem arról is, hogy mit érdemes megtanulnunk a hívő életünkre nézve, a pásztorok viselkedése alapján.
1. A pásztorok a helyükön voltak – 8. vers. Isten angyala nem a kocsmában, hanem a mezőn, munkájuk végzése közben szólította meg őket. Isten szavára, vezetésére, áldására mi is csak akkor számíthatunk, ha hűséggel helytállunk ott, ahova Isten állított bennünket.
2. A pásztorok nem kezdtek el okoskodni, hogy mit is mondhatott ezzel az angyal. Jól hallották-e? Vajon ez tényleg azt jelenti, hogy megszületett a Megváltó? Nekünk el kell-e egyáltalán oda mennünk? Egyszerűen csak elhitték az angyalnak, amit mondott nekik. Rábízták magukat Isten szavára.
3. Honnan tudjuk, hogy elhitték, amit az angyal mondott? Onnan, hogy engedelmeskedtek. „Menjünk el egészen Betlehemig!” – mondták. Sokszor a mi hitünkből ez hiányzik. Nem megyünk el az Istenbe vetett hitünk végső határáig, és ezért nem tudunk engedelmeskedni.
Így azon se lepődjünk meg, ha nincsenek csodák az életünkben. Ennek egyetlen oka, hogy nem engedelmeskedünk Istennek!
4. Miután a pásztorok hallották Isten szavát, és engedelmeskedtek annak, megláthatták a világ Megmentőjét. Azonban nem cövekeltek le ennél a csodánál. Engedték, hogy Isten tovább vezesse őket. Újabb és újabb csodák felé. Mivel maga az Úr Jézus volt az örömforrásuk, nem lankadt a lelkesedésük.
5. Engedelmességükből nemcsak örömük fakadt, hanem az is, hogy maguk is „angyallá”, Isten követeivé válhattak embertársaik számára. Megoszthatták az örömhírt azokkal, akik eddig nem tudtak örülni.
6. Végül visszatérve a „szürke hétköznapokba”, a nyájaik mellé, mégis tudták dicsőíteni Istent mindazért, ami pontosan úgy történt, ahogy Ő nekik megmondta. Ezt azonban úgy deríthették csak ki, hogy elkezdtek engedelmeskedni Isten szavának!
Ha mi sem csak Karácsonykor szeretnénk örülni, akkor engedelmeskedjünk annak az Úr Jézusnak, Aki azért született, hogy örömünk teljes legyen!

Ámen