Megjelent A-Lapozó, a Jókai suliújsága

Az A-LAPOZÓ médiaműhely egész éves munkája eredményeképpen elkészült az iskola diákújságának első száma. A harminckét oldalas, színes képekkel és színes írásokkal teli lapban sok érdekes olvasnivalót kínálunk. Minden osztály ajándékba megkapta a lap első számát, amelyben még rejtvényekkel is kedveskedtek az iskola diákjai számára az újság készítői.

Logo_1

 

A Lapozót az újság honlapján is közzétettük a jokailapozo.hu weboldalon. Ajánljuk minden diáknak, szülőknek és érdeklődőnek, lapozzon bele!

2017. 06. 09.                        Kozma Sándorné

 

logo_2

Beszámoló az A-LAPOZÓ MÉDIAMŰHELY munkájáról

2016-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának keretében pályázatot hirdetett a köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatására: 60 órás, tanórán kívüli, a fiatalok érdeklődési területeire épülő, új kezdeményezésű, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetségazonosító, tehetséggondozó program megvalósítása, melynek eredményeképpen tárgyiasult alkotás (nyomtatott és digitális diákújság) jön létre.

A pályázaton 2 millió forintra lehetett pályázni, amelyből 1 800 000 Ft-ot nyertünk

Pályázati azonosító: NTP-KKI-16-0266

Pályázati kategória kódja: NTP-KKI-16

Pályázati kategória megnevezése: A köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása

A megnyert összeget irodaszerekre, számítástechnikai kellékanyagokra, óraadók díjára, utazásra, tárgyi eszközök beszerzésére költhettük. Gazdagodott az iskolánk egy multifunkcionális nyomtatóval, fényképezőgépekkel, diktafonokkal, laptoppal.

A pályázatban résztvevő tanárok köre időközben módosult: Klubukné Hlad Renáta gyermekvárás miatt, Egerer Zsuzsa az órarendi problémák miatt átadta helyét a programban Kiss Lászlónénak és Vitányi Ferencnek.

Szeptemberben megkezdődött a műhelytagok kiválasztása.

Három tényező játszott szerepet a gyerekek beválogatásában:

– Motivációs kérdőívet töltöttek ki

– Tanár kollégák ajánlották, ill. szülők kérték a gyerekek felvételét

– A gyerekek is szívesen jöttek a médiaműhelybe.

Problémát jelentett a válogatásban az, hogy a diákok sokoldalú elfoglaltsága miatt sokan nem tudták vállalni ezt a délutáni programot, hiába szerették volna, és tehetségígéret lett volna.

Ennek is köszönhető, hogy a műhely főleg az ötödikes, hatodikos évfolyamra épül. Ők viszont nagyon lelkesen vetették bele magukat az „újságíróskodásba”. Ők 20 –an alkották az  A-LAPOZÓ médiaműhelyt.

Minden kedden, 14 órától 15 óra 30-ig tartottak a foglalkozások.

A program első részében a gyerekek tájékozódtak az újságírói műfajokról, kreatív írásgyakorlatokat végeztek, írtak valós és álhíreket, tudósításokat, riportokat készítettek. Meginterjúvolták a tanáraikat, kérdezvén, hogy miért is szeretik Miskolcot. Riportot készítettek az iskolai menza vezetőjével, tudakolva, hogy miért sótlan az étel a menzán, ezáltal is bővítve tudásunkat egy kis háttér információval a témában.

Városismereti túrán is részt vettünk. A Miskolci Turinform Iroda „Járjunk emelt fővel” címmel meghirdetett programján ismerkedtünk rejtett kincsekkel, érdekes homlokzatokkal, kapukkal a belvárosban. Ezzel is élményt és anyagot gyűjtöttek a műhelytagok az újság számára.

Az újságíráshoz nélkülözhetetlen informatikai ismereteket is elsajátíthattak a diákok decembertől. Szöveg- és képszerkesztési gyakorlatokat végeztek.

Decemberben még újságíró-diákújságíró találkozót is tartottunk.  Egy kötetlen beszélgetés keretében ismerkedtünk az igazi újságíró és újságírás mindennapjaival. Kégl Ildikó, a Magyar Hírlap Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tudósítója mesélt többek között a pályakezdéséről, a Magyar Hírlapnál történő munkájáról, a lapzárta szorításáról, kalandos útjairól a riportok helyszíneire; az újságírás nehézségeiről és szépségeiről egyaránt. Élvezetes délutánt tölthettünk el.

Az újság külleméről, külső megjelenéséről is tájékozódtak a műhely tagjai. Megtudták többek között azt is, mi az impresszum. Belepillantottak a fotózás rejtelmeibe, készítettek fotókat is az újság számára. Logót terveztek az iskolaújságnak és a rovatoknak egyaránt.

Az előzetes felkészülés, és a céltudatos munkánk alapján 4 rovat alakult ki a műhelyben:

1. Hírek           rovat- az iskolai életünk és a hitéletünk főbb eseményeiről tudósít. Sorozatot indít, melyben különböző foglalkozások képviselőin keresztül igyekszik bemutatni szakmájukat.

2. Alkotó műhely – Az iskola kreatív tanulóit célozza meg. Egyrészt a tehetséges diákok munkáit – írásait, rajzait – tárja a szélesebb közönség elé, másrészt alkotásra hív:- kézműves dolgok alkotására buzdít, vagy éppen egy jó receptet tesz közzé, amit érdemes akár otthon is kipróbálni.

3.  T.3.0– Három témát fog át: 1.  a természet, természetvédelem/ 2.  – tudomány-technikai érdekességek / 3. – turisztikai ajánlások.

4. Helyben vagyunk – Helyi különlegességekről, érdekességekről, értékekről tudósít Miskolcról és környékéről.

Ezen túlmenően minden rovat rejtvényekkel is igyekezett kedveskedi az olvasóknak: alsó és felső tagozatnak egyaránt. Igényes, szép kivitelű, 32 oldalas, színes iskolaújság jelent meg a munkánk nyomán májusra. Az újság címe: A-Lapozó

Az újságnak saját honlapot készíttettünk, amelyen olvasható az újság lapozható, digitális változatban. A honlap alkalmat ad arra, hogy bővebb tartalmat tárjunk az olvasók elé, linkajánlóval hívjuk fel a figyelmet a megjelent írások hátterére, vagy éppen újakat tudjunk ajánlani.

Májusban a Magyar Hírlap szerkesztőségébe látogattunk el, ahol Petán Péter főszerkesztő úr fogadott, és tájékoztatott minket az újság mindennapos életéről, a dolgozók feladatairól, az újság elkészülésének technikai folyamatáról. A műhelytagok érdeklődő kérdéseire válaszolva jóízű beszélgetés alakult ki. Sok megfogadásra méltó tanáccsal lettek gazdagabbak a gyerekek.

Ezen a napon elmentünk a Lego Kocka Kiállításra is. Itt érdekes, Lego kockákból felépített maketteket csodálhattunk meg. Ezt az élményt is közzétettük az újságban.

Május végén az iskolagyűlésen egy műsor és egy ppt előadás segítségével számoltunk be a műhely egész éves munkájáról az iskola diákjainak és tanárainak.

Összegezve elmondható, hogy sikeres munkát végzett a médiaműhely. Fontosnak tartom, hogy ez a megkezdett folyamat nem ér véget a pályázat végeztével, hanem a tervek szerint a következő tanévben is folytatja munkáját a Lapozó Médiaműhely.

 

Miskolc, 2017. június                                                             Kozma Sándorné     a médiaműhely vezetője

3 1 2