JANE HAINING ANGOL NYELVI EMLÉKVERSENY

A Református Pedagógiai Intézet országos angol nyelvi versenyt szervezett 2016.

december 13-ára. Ezen a versenyen vettek részt iskolánk nyolcadikos tanulói közül

azok, akik az angol nyelvet heti öt órában tanulják.

Közvetlenül a verseny kezdete előtt, Boda József Péterné angoltanár (Marika néni)

tartott egy rövid áhítatot tanulóink számára, hogy lélekben segítse, erősítse őket a

versenyen való helytállás és sikeres szereplés érdekében.

A verseny célja Jane Haining önfeláldozó emlékének ápolása, a résztvevők angol

nyelvi tudásának felmérése és fejlesztése, az egyházi és állami iskolák közötti

együttműködés erősítése, valamint a magyar-skót kapcsolatok erősítése.

Ebben az évben a Nemzeti Tehetség Program pályázatán elnyert támogatásnak

köszönhetően tanulóink számára a versenyen való részvétel ingyenes volt.

A verseny minden évben kétfordulós.

Az első forduló során, idén először hallás utáni szövegértésből kellett számot adni a

tanulóknak, majd az írásbeli részben nyelvtani és feleletválasztós teszt, mondat

szerkesztés, olvasás utáni szövegértés, szókincset mérő és az angolszász kultúrával

kapcsolatos feladatok szerepeltek.

A verseny második fordulója (a döntő) szóbeli verseny, melyre 2017. január 31-én

kerül majd sor Budapesten, a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában.

A döntőben – az első fordulón elért eredmények alapján – egy tanuló képviseli majd

iskolánkat.

Köszönet jár nyolcadikosainknak (23 tanuló), akik az első fordulóra lelkiismeretesen

felkészültek és a délutánjukat az angol nyelvi emlékversenyen való részvételnek

szentelték.

Horváth Lászlóné és Mészáros Ágnes felkészítő tanárok

Az alábbi képek a verseny előtt és alatt készültek, melyeket Lukács Ákos tanár úr készített.