Hálaadás 2107.

 

Hálaadás (Thanksgiving)

Mikor mondtál utoljára köszönetet Istennek valakiért vagy valamiért? Aki hálás, az boldog ember. Más „szemüveggel” tekint a világra, az eseményekre, a saját életére. A hálaadás leckéjét tanulni, gyakorolni kell. Aki hálát tud adni a múltért, az bizakodó lesz a jelenben, és reményteljes a jövőre nézve. Ezért is tartjuk meg minden év novemberében a hálaadó délutánt iskolánk ebédlőjében.

Angol nyelvet tanuló felsős diákjaink önkéntes alapon vettek részt ezen a családias hangulatú eseményen. A kb. kétórás együttlét menete általában hasonló, mint amilyen most is volt: Edina néni és ének tehetségműhelyes diákjai egy ír áldást tanítottak angolul, ezután áhítat, imádság következett szintén angolul. Rövid videófilmet néztünk meg az amerikai Hálaadás (Thanksgiving) eredetéről, hagyományáról, melyet egy kvíz kitöltése követett egyénileg, önállóan (némi segítséggel). Kétféle kézimunkát alkottak a gyerekek, melyet haza is vihettek. Az egyik lehetőség könyvjelző készítése volt színes papírcsíkokból, melyekre hálaadásra buzdító igeverseket, gondolatokat írtak. Ezeket előre legépelt, kinyomtatott lapokról választhatták tetszésük szerint.

A délutánt meleg tea, sütőtök, pogácsa elfogyasztásával zártuk. Többen ígérték: „jövőre is eljövünk!” Köszönöm mindenki részvételét, a kollégák segítségét!

Amerikában a Hálaadás ünnepével megkezdődik a karácsonyra való készülődés. Az alábbi gondolatokkal kívánok áldott adventi elcsendesedést minden szülőnek, gyermeknek, kollégának:

ü  Vedd számba a kapott áldásokat egyenként – mindig több okod van a hálára, mint a csüggedésre!

ü  Légy hálás, mihelyt reggel kinyitod a szemed – a madarak ezt teszik.

ü  A nap végén gondolj legalább egy dologra, amiért hálás vagy!

ü  A hálaadás az cselekedet, nem csupán egy érzés.

ü  Fejezd ki háládat az Úrnak az Ő szeretetéért, védelméért és gondoskodásáért!

ü  Köszönd meg Istennek, hogy jót tervezett felőled!

ü  Thanksgiving is good but thanksliving is better!

„Mindenben hálákat adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok.”

I Thess. 5, 18

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban…minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságotokat az Isten előtt.” Fil. 4, 6

„Menjetek be az Ő kapuin hálaadással, tornácaiba dícséretekkel…áldjátok az Ő nevét.”

Zsolt. 100, 4

Boda József Péterné tanár

IMG_6602 IMG_6605 IMG_6606 IMG_6609 IMG_6614 IMG_6615 IMG_6620 IMG_6622 IMG_6626 IMG_6628 IMG_6629 IMG_6630 IMG_6633 IMG_6637 IMG_6638 IMG_6642 IMG_6646 IMG_6653 IMG_6657