A(z) Közösségi Programok kategória tartalma:

ALSÓS és FELSŐS FARSANG

Áldás, Békesség! Idén is elkövetkezett a farsangi időszak iskolánkban, amelyet az alsós osztályok kezdhettek meg pénteken (február 11.), melyhez a felsősök február 18-án csatlakoztak. A helyzethez mérten természetesen csak osztályon belüli ünneplésre kerülhetett sor, amit ki-ki a maga módján próbált színesebbé, mókásabbá és ötletesebbé tenni. Egy kis képválogatást láthatnak az eseményekből, kérem fogadják őket szeretettel.

Kerékpáros Vándortábor – Bükk – Aggteleki-Karszt

Áldás, békesség! 2022. július 11-17. között, egyhetes kerékpáros vándortáborba hívogatjuk iskolánk ötödik, hatodik és hetedik évfolyamos tanulóit. A résztvevők a tábor idejére kapnak egy hegyikerékpárt. Táv: 150 km. Útvonal (szálláshely): Bükkszentkereszt (Privát Fogadó és Étterem) – Répáshuta (Vadász Panzió és Étterem) – Szentlélek Turistapark – Gömörszőlős (Ökológiai Intézet Oktatóközpont) – Aggtelek (Baradla Kemping) – Szögliget (Szalamandra-ház). A vándortábor

Vándortábor két keréken

Áldás, békesség! Iskolánk tizenhét felső tagozatos diákja teljesítette a Bringásvándor Vándortábor, Bükk-Aggteleki-karszt 150 km-es távját, mely során megismerték a vándortáborozás életmódját, naponta húsz-ötven kilométeres távokat küzdöttek le, több bükki csúcsot kerékpárral is meghódítottak és megismerték megyénk kulturális, természeti értékeit. A táborozók között pontverseny is zajlott értékes ajándékokért. Utolsó napunkon a szögligeti református templom vasárnapi Istentiszteletén

Elmarad a tavaszi iskolai papírgyűjtés, de…

Kedves Szülők! A koronavírus helyzet miatt sajnos idén elmarad a tavaszi iskolai papírgyűjtésünk. Ellenben szeretnénk azoknak a szülőknek segíteni, akik az összegyűjtött papírhulladékot nem tudják tárolni. 2021. június 15-ig lehetőségük van leadni a papírhulladékot a gyerekek nevére, a Tisza – Bérc Kft. telephelyén (Miskolc, Lorántffy Zsuzsanna utca 49/A), amit majd az őszi iskolai gyűjtésnél fogunk

Nyári tábor 3-4. évfolyamos tanulóknak

Áldás, békesség! A táborral kapcsolatos információk IDE kattintva érhetők el. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Bibliai levelező klub

A levelező klub online folytatja munkáját, melyhez IDE kattintva lehet csatlakozni.

Kerékpáros vándortábor a Bükk és az Aggteleki-karszt ösvényein – még lehet jelentkezni!

Áldás, békesség! 2021. július 5-11. között, egyhetes kerékpáros vándortáborba hívogatjuk iskolánk ötödik, hatodik és hetedik évfolyamos tanulóit. A résztvevők a tábor idejére kapnak egy hegyikerékpárt. Táv: 150 km. A túra során a résztvevők csomagjait gépkocsival szállítják át a következő szálláshelyre a szervezők. Útvonal (szálláshely): Bükkszentkereszt (Privát Fogadó és Étterem) – Répáshuta (Vadász Panzió és Étterem)

Napközis táborok fényképei

Áldás, békesség! Kedves Szülők, Diákok! IDE kattintva elérhetők a napközis táborok során készült fényképek. Üdvözlettel: Vadasné Joó Katalin intézményvezető

Tájékoztató a 2020. évi nyári napközis táborokról

Iskolánk a tanév végét követően, napközis tábort szervez 3 héten át, valamint az iskola kezdete előtt (augusztusban) hétfőtől péntekig, naponta 8.oo és 17.oo óra között. A táborban napi háromszori étkezés mellett számos programot kínálunk, pl: sport- és szabadidős foglalkozások, külső helyszíni kirándulások, kézműves programok, vetélkedők/ügyességi versenyek, ismerkedés a robotika alapjaival, drámapedagógiai és angol nyelvi foglalkozások,

Nyári tábor Telkibányán!

Örömmel értesítjük a Kedves Szülőket, hogy a meghirdetett telkibányai 2020.07.06-10-ig tartandó tábort megtartjuk a meghirdetett feltételekkel (ár, programok). 2020.05.28-án délig kérjük, erősítse meg gyermeke tábori részvételi szándékát (akár igen, akár nem), gyermeke neve és osztályának feltüntetésével, iaz e-naplóban. Nemleges válasz esetén az előleg visszafizetéséről, illetve részvétel esetén a részvételi díj fennmaradó részének befizetéséről, jövőhét elején

Elmarad a Jókai Óvoda nyilt napja!

Áldás, békesség! Tisztelt Szülők! A kialakult közegészségügyi helyzet miatt a március 26-ára tervezett nyílt nap elmarad intézményünk óvodájában. Kérjük, figyeljék az óvoda honlapját! Tisztelettel: Gólya Zoltán igh.

Az alsós farsang képekben

     

Zempléni élménytábor

Jól érezted magad a tavalyi táborban? Lemaradtál élménytáborunkról? Akkor itt a jó hír, újra szervek a tábort, ahova téged is szeretettel várunk!   Tábor időpontja: 2020. július 6-10 (hétfő-péntek) 5 nap/4 éjszaka (2-4. évfolyamos diákok részére)   Helyszín: Telkibánya, a falu É-Magyarországon, a Zempléni hegyvidék középső részében, a Hegyközben, a szlovák határ mentén fekszik Az

Kerékpáros vándortábor a Bükk és az Aggteleki-karszt ösvényein – még lehet jelentkezni!

Áldás, békesség! 2021. július 5-11. között, egyhetes kerékpáros vándortáborba hívogatjuk iskolánk ötödik, hatodik és hetedik évfolyamos tanulóit. A résztvevők a tábor idejére kapnak egy hegyikerékpárt. Táv: 150 km. A túra során a résztvevők csomagjait gépkocsival szállítják át a következő szálláshelyre a szervezők. Útvonal (szálláshely): Bükkszentkereszt (Privát Fogadó és Étterem) – Répáshuta (Vadász Panzió és Étterem)

Sulikóstoló II.

A bejegyzés a címen való kattintás után nyílik meg. Téli sulikóstoló 2. plakát

THANKSGIVING – HELYI ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

  2019. november 28-án, délután 16:00-tól, az eddigi hagyományainkhoz híven, iskolai vetélkedő szervezésével emlékeztünk meg a Hálaadás Napjáról, azaz a Thanksgiving-ről. A vetélkedőre érkező csapatok megtöltötték iskolánk ebédlőjét. Minden felsős osztályból háromfős csapat érkezett a versenyre (a 7.b osztály igazoltan hiányzott). A verseny célja, hogy a felsős, angolnyelvet tanuló diákjaink megismerjék az amerikai hálaadás napjának

SULIKÓSTOLÓ I.

A bejegyzés a címen való kattintás után nyíliik meg.    

Bódva-völgyi ’56-osok gyalogtúra

A Bükk 900 Természetbarát Egyesület meghívására 2019. október 22-én Galvácsra utazott a 4.b osztály. A két éve állított községi emlékmű előtt az 1956-os forradalom Bódva vidéki hőseiről megemlékező műsor hangzott el, az áhítatot Benke András lelkész tartotta. Ezt követően indultunk el a Bódva-völgyi ’56-osok tanösvény bejárására, amelyen kopjafákat és emlékművet állítottak a bátor forradalmároknak. A

Szeretetnyelv kurzus

Kedves Szülők! A nyelvtanulás fontosságáról rengeteget hallunk napjainkban, bár sokszor tapasztalhatjuk közvetlen környezetünkben is, hogy nem beszélünk egy nyelvet a másikkal- jóllehet azonos az anyanyelvünk. És hogy állunk családtagjainkkal? Tudjuk, hogy a harmonikus kapcsolat egyik fontos pillére, de beszéljük gyermekeink és házastársunk szeretetnyelvét? Hogy erre a kérdésre megfelelő választ tudjunk adni, egy 5 alkalomból álló

Meghívó a XV. Szendrő Körül Gyalogszerrel teljesítménytúrára

Áldás, békesség! A természetjárást kedvelő felső tagozatos tanulókat hívjuk szeptember 28-án (szombaton) egy gyalogtúrára. Útvonal: Szalonna református templom – Martonyi Pálos kolostorrom – Szalonna. Táv: 15 km. Szintemelkedés: 442m. Részvételi költség: 1000 Ft. Jelentkezés: szülői hozzájáruló nyilatkozat leadásával és a részvételi költség befizetésével lehetséges az igazgatóhelyettesi irodában. A túra kiindulópontját – Szendrő, Csáky kastély, melynek